Wattson (Dr)

Ahogy azt említettem tudatosan szeretnénk vállalni sir Wattsont 🙂 így hàt elindult a  végtelen mennyiségű információ begyűjtése az új családtag befogadására.

Az első lépésként autodidakta módon kezdtem a munkát. Wikipedia, kennelek, és beagle lapok. Ezek között bukkantam egy online  clubra melyre azon nyomban regisztráltam. Itt is beszippantott a rengeteg tény, tan mese, figyelmeztető közlemény. Az oldalhoz tartozik egy forum is. Beleolvasva igazán érdekes érzések ébredtek bennem. Egy igazi közösség. Emberek akik ismerik egymást vagy sem, akik találkoztak már vagy sem… azonban szeretett kedvencük révén mégis minden pontján a napjaik összekapcsolódnak.

Ilyenkor picit elbizonytalanodom. Hiszen gyerekeim vannak. Náluk jobban nem tudok szeretni senkit (drága szeretett férjemet mondjuk megkockáztatom 🙂 ) , ezek az emberek – fiúk – lányok vegyesen – saját gyerekükként szeretik az ebeket. A kérdés tehát az hogy vajon ez a törődést, szeretetet igénylő angol pajkos kedvenc képes lesz-e erőmön felüli gondoskodását is kiérdemelni és a családba harmadik gyerekként jelen lenni.

És ahogy leírtam ezeket a sorokat meg is fejtettem mi az oka a hirtelen “kutyust szeretnék” érzésnek. Néhány hónapja a fiaimmal közösen próbáltam a férjem rábírni egy újabb babára, de Ő megannyi észérvet felsorakoztatva zárkózik el a témától. Szerettem volna egy kislányt igazán. Talán ennek az az oka, hogy az egyik barátnőm kisbabát vár, és elhatalmasodott rajtam az a csodálatos érzés, amikor én is terhes voltam. Ha bele gondolok egy eb betöltheti azt a helyet, amit a harmadik gyereknek tartottam fent.

Nos mint mondottam regisztráltam egy fórumra. Leírtam, hogyan is képzelem a kutyatartást, mi az amit tudok nyújtani az ebnek, és mi az amire hajlandó vagyok érte. A válaszok eddig nagyon pozitívak voltak. Ezáltal bennem minduntalan ott motoszkál a sok vízualizált kép, ahol már a fiúk szaladva játszanak a kedvencünkkel. Azonban még elég hosszú az út. Meg kell tudnom, hogyan lehetek első perctől nagyon következetes, és mégis kedves, meleg otthon teremtő gazdája Wattsonnak.

“A Beagle nagyon okos állat, gyerekbarát, és abszolút nem agresszív fajta. Vadász, nagy mozgásigénnyel, és következetes nevelés hiányában konok, és makacs. Vannak pillanatok, mikor az orra, vagy a saját feje után megy és nincs az az Isten, aki megállítaná.”

Ezek a sorok szinte mindegyik tájékoztatóban, leírásban megtalálhatóak. Tehát ezek a sajátos jegyei a fajtának. Sajnos azonban olvastam elég szívszorító dolgokat is. Mint például a beagle betegségeket.  Ilyen a “Beagle Pain”, ami engem az emberekre jellemző SM nevű betegségre emlékeztet. Sajnos az epilepszia is jelentkezhet kedvencünknél. Ezek a betegségek örökletesek, tehát genetikai alapúak, így fontos hogy jól informáltak legyünk a kutya származását illetően. Így a következő lépés, hogy leinformálok néhány kennelt, ahonnan a leendő kis barátunkat elhozzuk majd tavasszal.

Holnap tehát neki látok és felveszem a kapcsolatot olyan tenyésztőkkel, akiket sok helyen ajánlanak. Aztán a velük folytatott levélváltások majd képet adnak a hitvallásukról, tevékenységeikről.

Addig is sokat kell olvasnom a nevelésről, így a következő téma a kennel analízis mellett, hogy alaposan kiokosítsam magam a különféle nevelési területekből. Már alig várom! 😀

Úgy hiszem senki nem gondolja, hogy Sherlock Holmes hűséges barátja költözik be hozzánk hamarosan. De akkor ki is az a Wattson (dr)?
Furcsa dolog történt velem, magam sem értem, hogyan és miért..
A tegnapi nap különleges volt. A 37. életévét töltött férjemnek a születésnapi vacsorájáról autóztunk hazafelé egy Encs nevezetű kisvárosból, ami közel 100Km-re található a mi városunktól. Beszélgettünk, és eredményként elhangzott egy mondat. Szeretnék egy kutyust!
Gyerekeim vannak. 7 és 5 évesek. Felelősség teljes anyának lenni, és közben feleségnek, jó munkaerőnek… stb nagyon nehéz, mint ezt mindannyian tudjuk. Így nekem szilárd meggyőződésem volt, hogy sosem szeretnék kutyát, macskát, vagy bármilyen háziállatot. Gyerekkoromból sincs hasonló élményem. Volt 1-2 kutyusunk 10-12 éven keresztül, de nekem személyesen nem volta mély érzelmeim. A gyerekeim egyenesen félnek minden állattól, beleértve a legkisebb kutyát, vagy macskát is.
Barátaimnak magam körül vannak kutyáik, szinte mindegyiknek. Nehezen volt számomra felfogható az, amit náluk, ember és állat között láttam. Gondoltam azért, mert nincsen gyerekük. A legjobb barátnőm éppen új kapcsolatban él, ahol a „kutyának az udvaron a helye” kérdéshez értek, és én bőszen támogattam. Gondolom, majd jókat mosolyognak, ha egyszer olvassák a blogom.
Tehát Wattson az én (a család) leendő kutyája. És hogy miért Wattson? Itt egy kicsit bővebben szeretném kifejteni miért is NEM akartam eddig kutyát, vagy háziállatot.
9 éve élünk együtt a párommal. Társasházban laktunk egészen egy hónappal ezelőttig. Szüleim kertes házban élnek, és én ott is nőttem fel. Kislányoromban, amikor még tagjai voltak a fent említett kutyák a családunknak, sosem volt egy rendes, tiszta udvarunk, házunk, mert a választott fajtájú kutyák mind tönkretették mindezt. Egyszer azonban édesapám megelégelte, és megszűnt létezni a háziállat, mint olyan a szüleimnél. Édesapám kertépítéssel kezdett foglalkozni, felújították a családi házat, és csodálatos környezet alakult az egykoron állatokkal tarkított terülten. Ezt tartva magam előtt példaként, az újonnan belakott kertes házba sem szerettem volna állatot tartani. A kert, illetve a ház külső vakolata, még nem érte el végső állapotát, de én már látom lelki szemeim előtt a csodásan zöldellő gyepet, a közösségi alkalmaknak otthont adó sütögető helyet, a mediterrán teraszt… stb., és mindezek között nem szerepelt kutya kaki, kipisilt, és berozsdásodott aljú tuja, vagy fenyő. Így egy kutya sem képezte részét álmaimnak.
Azonban tegnap kicsit utána olvastam egy kutyafajnak. Az egyetlennek, ami mindig is mosolyt csalt arcomra, melegséggel töltött el, amikor csak láttam. Ez nem más, mint az angol származású Beagle. Szakirodalmak, kennelek, és egyéb ezzel a fajtával foglalkozó tartalom mind azt mondja, hogy a Beagle egy nagyon értelmes, illedelmes, gyerekbarát fajta. Mi kell még?? Ha megtanítom, hogy ne kakáljon a fűre, akkor nem fog
Nos Wattson, a mi leendő angol mentalitású, fegyelmezett, mégis pajkos, nemes kiskutyánk.
Ebben a blogban szeretném dokumentálni Wattson családba kerülését, és az itt eltöltött életét, bepillantást engedve a család mindennapjaiba is kicsit, de központi téma, mégis ez az ártatlan pofájú angol eb. A gyerekeim egyenesen imádni fogják. Én pedig már most beleszeretem édes, meleg barna szemeibe.
A kezdeti szakasz „Wattsonra várva” címet viseli majd. Mint egy terhes napló  Sosem írtam terhes naplót az interneten, az olyan intim. Az enyém, a férjemé, és második terhesség esetén a nagyobb tesóé. De egy kutyus érkezése mégis csak más. Biztosan sok kutyabarát van, akit érdekel majd az angol úr élete szerény kis családunkban.